Fazekasság

Az Őrség egyik jellegzetes népi mestersége a fazekasság.

A tájegység jellemző agyagos talaja alapozta meg a fazekasság kialakulását. A jó minőségű,bőséges, tűzálló agyag és az edények égetéshez szükséges rengeteg fa tette lehetővé a fazekasmesterség kibontakozását.A környéket a gerencsérek földjének nevezik.

Az itt élők a XIV. század óta foglalkoznak fazekassággal (első írásos emlékek 1366-ból származnak). Az agyagos talaj gyenge termőképességű, így a földművelés, az állattartás és az erdőművelés nem biztosított elegendő anyagi hátteret a megélhetéshez, ezért kezdtek foglalkozni a téli időszakban a fazekasáru készítésével, majd a tavaszi munkák megkezdése előtt lovas szekérrel Zalán keresztül Somogy megyébe hordták a termékeket, ahol jó a termőföld, de agyag nem volt. A két vidék termékei kölcsönösen kiegészítették egymást, hagyományos cserekereskedelem alakult ki közöttük; a fazekas termékeket szemes takarmányra, főleg gabonára cserélték. 

Az igazán jó minőségű kékes vagy fehér agyagért négy-hét méterre is le kellett ásni. Fele-fele arányú keverékéből használati edényeket, a felette lévő sárga agyagból víztartó edényeket készítettek. A régi agyagbányák kutakra hasonlítottak, ahonnan melencébe rakva adogatták ki az agyagot a felszínre. Ezt követően hazaszállították, alaposan letisztított helyre rakták, ahol az eső megáztatta, fagy megszaggatta. Az előkészített agyagot áztatták, majd a műhelyben tömbbé verték. Ezután jött a szelés majd a taposás, amit több alkalommal is megismételtek. Az agyag pattogtatása és gyúrása után következett az edények formálása, korongozása.Földrajzi elhelyezkedéséből adódóan az őrségi fazekasságot számos mediterrán hatás érte. A balos korong, a bőrrel való korongozás, az edények formavilága mai napig hordozzák ezen hatásokat, amelyek máshol a Kárpát-medencében nem jellemzőek. Az Itáliából elterjedt, ún. mediterrán fazekaskorongot használják, melynek lényege, hogy a fazekas nem a korong előtt ül, hanem oldalt, és bal lábbal hajtja a szerkezetet. Az ülőpad magasabban van, így a korong nagyobb méretű edények formázására is alkalmas. A környéken jellemzően aratókorsót, tejesköcsögöket, mindenféle formájú sütőtepsit és főzőfazekakatkészítettek.

Az edényeket a fatüzelésű boglya kemencében égették, majd zöld, barna, sárga, fehér színekben mázolták. Az edényeket hagyományosan egyszerűbb formákkal, ecsettel vagy írókázott mintákkalcsinosították. Nem a díszítettség adta meg művészi értéküket, hanem a fejlett formaérzék az edények vonala, a részletek kidolgozásának finomsága. 

A Belső-Őrség jellegzetes agyagműves foglalkozása nemzedékről-nemzedékre szállt; a korongozás szakmai titkain kívül az agyag kitermelésének és előkészítésének fogásait is átörökítették.  

Az őrségi fazekasság az egész megye számára jelentős értéket jelent.