1986. januárjában születtem, így fiatalon próbálok helytállni a fazekas szakmában. Magyarország egyik legszebb vidékén, az Őrségben, Őriszentpéteren nőttem fel és jelenleg is itt alkotok.
Bár a tanulmányaim néhány évre elsodortak erről a vidékről, én mindig haza vágytam. Középiskolai tanulmányaimat Szombathelyen végeztem, majd Győrbe kerültem főiskolára ahol környezetmérnöki diplomát szereztem.
Iskoláim mellett szinteminden szabadidőmet Édesanyám fazekas műhelyében töltöttem, itt ’ragadt’ rám a szakma szeretete. Már egész kicsi koromban megismerhettem és megszerethettem az agyagot. Édesanyám, -aki egy általános iskolai osztálykirándulás alkalmával szeretett bele az agyagba- szintén fazekas, így volt kitől örökölni a mesterség szeretetét. A szakma apró fogásait, trükkjeit is tőle lestem el és az általam készített fazekas termékekbe próbálom átültetni a tőle kapott tudást. A főiskolai évek alatt vált számomra világossá, hogy nem is lehet kérdés, ezt a hagyományt fogom tovább vinni, megpróbálom kenyeremet a kézművességgel keresni.
2008-ban – még a főiskolai éveim alatt- megszereztem fazekas szakmai bizonyítványomat. 2011.nyarától saját vállalkozásomban próbálok helyt állni a fazekas szakmában. Szerencsére azért nem segítség nélkül, hiszen Édesanyám is minden idejét a közös műhelyünkben tölti, együtt alkotunk. 2014-ben megszületett Kislányom, aki már az anyatejjel magába szívta a szakma szeretetét. Születése után sem hagytam abba a munkát, így szinte a műhelyben nőtt fel mellettem. Nagyon megszerette az agyagot, a kézművességet, így amikor csak lehet a műhelyben alkot a saját korongján. Ilyenkor három generáció együtt készít agyagból szebbnél-szebb termékeket. Elképzelése szerint ő is fazekas lesz, hiszen az ő szavaival élve „ez nem munka, hanem móka”.
Az őrségben nagy múltja van a fazekasságnak, E gyönyörű vidék inspirál minket is, a hagyományokból tudunk új ötleteket meríteni. Az őrségi agyagos talaj tette lehetővé a szakma virágzását ezen a vidéken. Sok családban szállt szülőről a gyermekre a szakmai tudás. Főként hagyományos őrségi sütő-főző edényeket, használati-, és dísztárgyakat készítünk. Mivel az Őrségben élünk, fontosnak tartjuk a helyi hagyományok továbbörökítését, ezért a hagyományos színekkel és egyedi, írókázott mintákkal készítjük az edényeket. Elengedhetetlen, hogy az edények napjainkban is kifogástalanul megállják helyüket, hiszen az igények folyamatos változásaival tartani kell a lépést. A megszokott formák mellett mindig igyekszünk megújulni. Kedvenc termékeink a fedeles sütőtálak, a lábasok, a csirkesütő és az evőtányérak. Adott ünnepekre, rendezvényekre egyedi termékekkel szoktunk készülni. A húsvéti tojásoktól a töklámpásokon át az adventi koszorúkig sok gyönyörűség megtalálható üzletünkben a használati edények mellett. Termékeinket korongozással és öntéssel készítjük, ólommentes mázakkal színezzük, majd villanykemencében égetjük ki.
Tagjai vagyunk a Vas Megye Népművészetéért Egyesületnek, valamint Őrségi Fazekasok Egyesületének.
Az ország számos pontján képviseljük magunkat kézműves rendezvényeken, kiállításokon, és büszkék vagyunk arra, hogy több alkotásunk a Hagyományok Háza Népi Iparművészeti Osztálya által zsűrizetttermék.
Ebben a szakmában is nehéz az indulás, így mivel a fazekasságból eleinte nehéz volt megélni, egy vendégházat is kialakítottunk a műhely mellett. A több lábon állás eredménye a fokozatos fejlődés és megújulás.
Miért válasszon minket, és az általunk készített termékeket?
Saját kezeink által készülnek termékeink, melyekbe szívünk és lelkünk egy-egy kis darabja is beépül
Minden termék egyedi, melyeknek saját története van
Edényeink magukon hordozzák készítőik kézjegyét és az őrségi fazekasság jellegzetességeit
A kerámiákkal történő sütés-főzésnek sajátos hangulata van, mely hangulat növeli a belőlük fogyasztott ételek és italok is élvezeti értékét is
Elkötelezettek vagyunk a hagyományok és a szakma iránt, imádjuk a munkánkat
Sok éves tapasztalattal és szakmai múlttal rendelkezünk
Mivel magunk is használjuk az edényeinket, saját tapasztalataink is segítségünkre vannak a készítés során
Családias műhelyünkben kiváló alapanyagokkal és eszközökkel dolgozunk
Az alapanyagok és a kész termékek is bevizsgáltak, strapabírók, mindennapi használatra készülnek
A termékek mellé mindig jár a kedvesség, a jó szó és a mosoly J
Kérdéseikkel, észrevételeikkel, tapasztalataikkal bármikor megtalálnak minket
Magyar termékekkel, korrekt, megfizethető árakkal várjuk vendégeinket
Vásárlásával helyi, magyar termékkel lesz gazdagabb, családi vállalkozást támogat és hozzájárul egy kihalófélben lévő mesterség fennmaradásához.